Együttműködés a Magyar Statisztikai Társasággal

2015. április 23-án, folyó évben már második alkalommal látogatást tettek egyetemünkön a Magyar Statisztikai Társaság vezetői.

2015. április 23-án, folyó évben már második alkalommal látogatást tettek egyetemünkön a Magyar Statisztikai Társaság vezetői.

Dr. Soós Lőrinc, Dr. Laczka Éva és Szabó István konkrét együttműködési javaslatokkal érkeztek intézményünkbe. A Partiumi Keresztény Egyetem részéről Dr. Szilágyi Ferenc, Izsák Hajnalka és Dr. Debrenti Edit fogadta a küldöttséget a rektori tanácsteremben. A megbeszélés során pályázati együttműködés, konferenciaszervezés, illetve ehhez kapcsolódó tudományos kötet kiadása is a megbeszélés témáját képezte.  A felek egyetértettek abban, hogy Fényes Eleknek, a magyar statisztika megteremtőjének bihari gyökerei jó együttműködési alapot teremtenek, ugyanakkor mindkét intézmény számára feladat és felelősség az alapító emlékének és szellemi hagyatékának az ápolása.

Dsc 4069

forrás: www.partium.ro